Nem vagyok csillagász, sem fizikus vagy asztrológus, így a Holdról sem tudok sok mindent. Öt éves koromban, egy titokzatos este, a szüleim elvittek egy kicsi obszervatóriumba,
ahol a távcsőbe pillantva megláthattam a növekvő Hold felszínét.
Másnap már krátereket és szaturnuszokat rajzoltam az óvodában.
Később nagy űrhajókat, amikben emberek laknak és utaznak a világűrben.
Aztán felnőttem és az a sok, számomra ismeretlen és titokzatos dolog, ami az évek alatt összegyűlt bennem az univerzumról, egy mesévé változott.
A Hold egy nagy űrhajó, nem más, mint Noé bárkája. Az emberek valahol egy másik bolygón éltek az édenkertben, és miután tönkretették azt a világot, elérkezett a vízözön, amiből csak Noé és családja menekült meg a Hold-bárkával, ami végül a Föld vonzásában sorsszerűen megakadt és a Hold-űrhajóból népesítette be Noé és családja a Földet.
Természetesen a mese sokkal színesebb és részletesebb, évtizedek alatt érlelődött és alakult ki belőle egy fantasztikus álomvilág. Az ég-szereimen keresztül szeretném elmesélni ezt a különös történetet. Ha felkeltettem az érdeklődését és kíváncsivá tettem, tekintse meg az ég-szereimet és látogassa meg a nemsokára megnyíló kiállításomat!
Az itt látható első különleges medál a Teliholdat ábrázolja tengereivel, nagyjából úgy, ahogy az égen láthatjuk mikor feltekintünk rá. A sötét mélyedések maratással készültek a megdomborított ezüst lemezen. A medál hátul is le van fedve és szándékosan oxidosan hagytam a felszínét, ami az űr szépségét tükrözi vissza.
A medál nagy, 3 cm-nél is nagyobb az átmérője.
Fekete ékszerkaucsukon van felfüggesztve ezüst zárral és végekkel.
Az ára 24000 ft
Ez a kettes számú Telihold medál, abban különbözik az előzőtől, hogy a felfüggesztés rejtve van. A medál mögött található, így nem zavarja meg a Hold formáját. A medál hátsó fele ismét lapos és
fantasztikus színekben pompázik. A színes űrt lehet rajt látni csillagködökkel.
A medált vastag ékszerészkaucsukra függesztettem.
Az ára 24000 ft
Ez a hármas számú Telihold medál, abban különbözik az előzőktől, hogy a felfüggesztés a Hold középső részén van úgy elhelyezve, hogy az ékszer tulajdonképpen megfordítható, mindkét fele használható medálként. A medál hátsó fele is domborított és fantasztikus színekben pompázik. A színes űrt lehet rajt látni csillagködökkel. A hold "fényes" felét pedig tükörfényesre políroztam.
A medált vastag ékszerészkaucsukra függesztettem. Az ára 29000 ft.
"Amikor Noé Holdbárkája utazik az univerzumot elöntő vízözönben" című medálom
Ez a négyes számú Holdbárka medál.
Hatalmas, súlyos kompozíció.
A Holdbárkát ábrázolja, amint éppen utazik az univerzumot elárasztó vízözönben.
Nincsen fent és lent. Mindent elpusztít a víz az űrben. A bolygókat, a csillagokat, az életet. A hullámok, a spirálisan meghajlított csigák jelképezik a kozmikus áradatot. Körülölelik a benne elmerülő Holdbárkát, amiben Noé utazik a családjával és a bolygójukról megmenekített élettel.
A szögletes keret a teremtett univerzumot szimbolizálja.
A medál kékesen antikolt hátsó fele a vízzel elárasztott világ fényét tükrözi vissza.
A medál 4,5 cm x 4,5 cm-es.
Majdnem harminc gramm 925-ös sterling ezüstből készítettem.
A medált vastag ékszerészkaucsukra függesztettem. Az ára 34000 ft.
Minden kedves érdeklődő, akiknek megtetszik a "Holdbárka" kollekcióm és vásárol tőlem egy ilyen különleges ékszert, a "Holdudvaromhoz"
fog tartozni. Ez azt jelenti, hogy folyamatosan kézhez fogják kapni a "Holdbárka" regényem sorozatban megjelenő fejezeteit,
amiben egy különleges utazásra hívom Önöket a mesék fantasztikus birodalmába.
A részletekről a blogomban olvashatnak